Irodalom

Kedves Nyolcadikosok!

Elérkeztünk az idei tanév utolsó irodalomórájához (pénteken már nem kaptok feladatot egyik tantárgyból sem).
Biztosan nagyon vártátok már ezt a pillanatot. Az utolsó három hónap nagy kihívás elé állított mindannyiunkat: pedagógusokat, tanulókat és szülőket. Kitartásból, hozzáállásból nagyon sokan jelesre vizsgáztatok szüleitekkel együtt, akik a munkájuk és az otthoni teendők mellett nap, mint nap mellettetek álltak.
Akik tanítási szünetnek vélték ezt az időszakot, nekik nehezen indul szeptemberben a tanulás, és sokat kell pótolniuk is.
Sajnos a vizsga elmaradt, ami arra lett volna jó, hogy rendszerezzétek ismereteiteket és megismerkedjetek a vizsgahelyzettel, mert középiskolában számtalan ilyen megmérettetésen kell részt vennetek.
Javaslom, hogy tételeiteket tartsátok meg, annak hasznát veszitek a középiskolában.
A középiskolában legyetek szorgalmasak, aktívak, lehetőség szerint vállaljatok plusz feladatokat is.
Sok sikert kívánok nektek!

A nyári vakációra jó pihenést, kikapcsolódást és feltöltődést kívánok!
Vigyázzatok magatokra!
Szeretettel: Anna néni

Megjegyzések