Ének-zene 4.

Kedves Nyolcadikosok!

Bartók és Kodály után folytatjuk a XX. század zenéjét, az idei új zenetörténeti korunkat. Ezúttal az egyetemes jellemzők tükrében, tehát általában tekintünk ki a kor jellemzőire, nemcsak magyar vonatkozásban.
A kort bevezető órák után egy-egy XX. sz.-i zenetörténeti irányzatra koncentrálunk, amit majd sok szempontból körbejárunk. Lesz olyan irányzat ("-izmus"), ami nemcsak zenei irányzat, hanem művészettörténeti is, ezekkel rajzórán már találkoztatok (pl. impresszionizmus).

Ez az "utazás", vizsgálódás mindig nagyon érdekes szokott lenni a nyolcadikosoknak. Akkor fogod élvezni, megérteni, ha követed majd az utasításaimat, meghallgatod a zenéket, megnézed az egyéb küldött anyagot. Ez az, amire kérlek benneteket!! Mélyedjetek el, gondolkodjatok el rajta! Felületesen nem fog sikerülni.

Már hallgattunk az idén ízelítőül XX. sz.-i zenét, és megállapítottuk, hogy sokfajta stílus megfért egymás mellett ebben a korban. Úgy emlegettük, hogy vannak "hallgatható" dallamos, élvezhető zenei stílusok és vannak nagyon elvontak is. Ez utóbbira mondtátok, hogy tetszik nektek, és azzal magyaráztuk, hogy egy kamasz életérzésének pontosan megfelel ez az újítási szándék, lázadás, szabályokból kitörni akarás, ami ezt a kort különösen jellemzi.
A következő már ismert zenékbe elég csak pár perc erejéig belehallgatnotok (ha tetszik, érdekel, hallgasd végig):

1. Krzysztof Penderecki (lengyel zeneszerző: 1933-2020): Hirosima emlékezetére c. műve
https://www.youtube.com/watch?v=ZNVHCI6PygY
2. Prokofjev (orosz zeneszerző:1891-1953): Klasszikus szimfónia
https://www.youtube.com/watch?v=aSKYDkNNi2M

A két példa megmutatja, milyen szépen megfértek egymás mellett a XX. sz.-ban a különböző stílusok. Egy kor sem volt ilyen sokrétű. Minden eddigi korban azonos irányelvek mellett haladtak a zeneszerzők, senki nem lógott ki a sorból. A XX. sz.-ban mindenki a saját stílusát akarta megmutatni, megvalósítani.
Ugyanez a szemlélet érvényesült a tudományokban is. A XX. sz.-ban rengeteg új felfedezés, találmány látott napvilágot. Minden tudós ember valami nagyot és egyedit akart adni a világnak.

Házi feladatod:
Írj 5 db XX. sz.-i találmányt, felfedezést! (1900-as évek!!)
Szorgalmi:
Penderecki pár hete halt meg (2020. márc. 29-én). Olvasd el az alábbi róla szóló cikket és válaszold meg a következő kérdést (füzetet hátulról nyitva): Írj 3 konkrét példát, mely filmekben használták fel zenéit? (piros pontos feladat)
https://fidelio.hu/klasszikus/elet-es-halal-zeneszerzoje-krzysztof-penderecki-85-eves-140950.html
A házit és a szorgalmit az oktatashorvathzita@gmail.com címre küldd el ápr. 23-ig!

Jó munkát kívánok!
Zita néni





Megjegyzések